VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


KUTASI KOVÁCS Lajos
( Veszprém, 1920. január 18. - London, 1995. november 2. )

író, újságíró, néprajzkutató

A középiskolát Budapesten végezte. Első szépirodalmi munkája 1941-ben jelent meg. 1942-ben kezdte az újságírói munkát, a Veszprémi Hírlapnál, ahol két évig segédszerkesztő. 1944-ben Budapesten újságíró. A háború után néhány évig a Német Szövetségi Köztársaságban élt, majd 1949-ben kivándorolt Dél-Amerikába. Húsz éven keresztül magyar lapszerkesztő Brazíliában. 1950 és 1967 között a Délamerikai Magyar Hírlap szerkesztője Sao Pauloban, majd 1970-ig a Délamerikai Magyar Újság brazíliai szerkesztője. 1963-tól 1968-ig az Internacional Feature Service nemzetközi sajtóiroda brazíliai igazgatója és húsz évig a Sao Paulói Könyves Kálmán Szabadegyetem dékánja. 1970-ben, Londonban telepedett le. Külső munkatársa volt a Szabad Európa Rádiónak és londoni BBC-nek. Tudományos igényességgel kutatta az amerikai indiánok életét. 1965-ben részt vett egy dél-amerikai expedícióban, 1974 és 1989 között nagyobb etnográfiai tanulmányutakat tett Észak- és Dél-Amerikában. 1972 óta rendszeresen jelentek meg könyvei, tanulmányai és egyéb írásai Magyarországon, sokat publikált az Új Horizont c. folyóiratban. Élete utolsó két évében az Angliai Magyar Tükör szerkesztője. A Magyar Földrajzi Társaság 1995-ben az útirajz-irodalomban kifejtett kimagasló munkásságáért neki ítélte a Teleki Sámuel Érmet. Néprajzi gyűjteménye az érdi Magyar Földrajzi Múzeumot gazdagítja, kéziratai és egyéb irodalmi dokumentumai pedig a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba kerültek.
  M.: A Zöldpokoltól a Vidámkikötőig. Bp., 1972. – Fekete istenek, fekete emberek. Bp., 1980. – Az elveszett világ. Bp., 1976. – Összefirkált térkép. Visszaemlékezés. Bp., 1988. – Régi Pannon képeslap Dél-Amerikából. = ÚH., 1991. 4–5. sz. – Múltam, tájaim. = ÚH., 1994. 1. sz. – Az én régi Veszprémem. = N., 1996. jún. 8.
  I.: Angliai Magyar Tükör, 1995. 4. sz. – Kutasi ügynök volt? = N., 2015. dec. 11. – Harmath–Katsányi. – MKtL VII. köt. – RÚL XII. köt. – ÚMÉL III. köt. – ÚMIL 2. köt. – Varga.